• Fűtés-, víz-, gázszerelés

  • Komplett épületgépészeti kivitelezés

Cégalapítás teljes kiszolgálással

Posted by: | Posted on: május 31, 2017

Egy cégalapítás, vagy módosítás annyi papírmunkával jár, hogy nem is csodálom, amikor némelyik ügyvéd elszúr valamit és a cégbíróság visszadobja. Amikor a Logosz Cégcsoportnál adtuk be a cégalapítás igényünket, akkor először arra számítottam, hogy hasonlóan sok időt kell majd a cégalapítással és az ahhoz kapcsolódó ügyintézéssel töltenem, mint a másik cégem esetében. Kellemesen csalódtam mikor kiderült, hogy itt egy helyen találok könyvelőt, székhelyszolgáltatót, sőt még a bélyegzőmet is elkészítik. Emellett kiderült, hogy a cég által üzemeltetett bérelhető tárgyaló is jobb feltételekkel elérhető az ügyfeleik számára. Ráadásul a beadott cégalapító iratokat a cégbíróság elsőre elfogadta, így még ezzel is elégedett lehetek. Csak ajánlani tudom őket.