• Fűtés-, víz-, gázszerelés

  • Komplett épületgépészeti kivitelezés

Béreljen hűtőfurgont kedvező áron!

Posted by: | Posted on: augusztus 23, 2018

Fuvarozó cégem van. Többnyire olyan cégek, magánszemélyek megbízásait teljesítem, akik nem romlandó anyagokat tartalmazó csomagok fuvarozásával bírnak meg. Ebből fakadóan „átlagos” furgonokkal rendelkezem, bár ezekből több jól megbízható járgányom is van, és mindössze egy hűtőfurgonom van, melyet csak végszükség esetén, egy-egy ügyfelünk számára tartunk fent. Az egyikük esküvőrendezéssel foglalkoznak, és némelyik esküvő esetében olyan élelmiszerek fuvarozására is sor kerül, melyeket kizárólag hűtőfurgonban lehet szállítani, ilyenek például bizonyos tortafajták, desszertek stb. Az egyik ilyen ügyfelünk már előre jelezte, hogy az adott napon szükségük lenne a segítségünkre, azonban a hűtőfurgonunk pár nappal korábban elromlott, így kénytelenek voltunk javíttatni vinni. A megbízást azonban nem mondhattuk vissza, így felhívtuk az Autókölcsönző Klubot, hogy sürgősen szükségünk lenne a segítségünkre. Hamarosan már a tőlük bérelt hűtőfurgon segítségével vittük ki a romlandó ételeket az esküvő helyszínére.